Az elmúlt hétvégén, 2017. március 4-5-én waldorf baba készítő tanfolyam volt nálam. Ez az idei első baba tanfolyamom, amit nagyon vártam már. Az ország minden részéből jöttel hozzám ügyeskezű Hölgyek, többségében nagymamák. Miskolc mellől, Siófokról, Nagyvegyimből, Tatabányáról és Pilisvörösvárról jöttek, és mindeki nagyon pontosan, szombat reggel 9-re alkotásra készen megérkezett, amiért nagyon hálás voltam. Mivel ilyen mesziről is érkeztek hozzám, ezért előszetesen intéztem számukra kényelmes szállást egy közeli Kollégium Vendégszobáiban. Így nyugodtan alkothattunk.
A szokásos rend szerint haladtunk. Szombat ebédig elkészítettük és meghímeztük a babánk fejét, majd rövid ebédszünet után a testével folytattuk. Már késő délután volt, mire a babánk hajával kezdtünk foglalkozni. Arra is volt idő, hogy mindenki meghorgolja a baba hajának alapjául szolgáló kissapkát. Majd kiválasztottuk a babaruhákhoz szükséges anyagokat (az én készletemből válogattak a lányok), és ki is szabták a babaruha elemeit.
Ezután a lányok elmentek a szállásra, ahonnan még volt kedvük és erejük egy városi sétához, pizzázáshoz. Elmondásuk szerint nagyon jól mulattak! Kecskemét tényleg szép város, érdemes akár egy kirándulás erejéig is meglátogatni.
Másnap újra 9-kor kezdtünk, és a babáink haját készítettük el. Majd a ruha varrása következett. Mindenki ügyesen boldogult. A gyorsabbak segítettek a kevésbé gyakorlottaknak, nagyszerű hangulatban telt a második nap is. Igazán jó csapat gyűlt össze…
A munkával és a fényképezéssel fél kettőre végeztünk, és a búcsúzkodás után mindenki elindult hazafelé. Többen megfogadták, hogy jönnek még Gledita Kreatív tanfolyamra, ami nagyon jó érzés nekem… 🙂
A tanfolyamról sok képet EBBEN AZ ALBUMBAN találsz. (új ablakba nyílik)
A következő tanfolyam 2017. május 13-14-én várható.