Egy Disney hercegnőről, Szófiáról mintázott babát készítettem az elmúlt hetekben, sőt mindjárt kettőt!
Egy hónapja a Család-barát magazinban (Duna TV) látott az a Hölgy, aki megkeresett telefonon, hogy elkészteném-e a kislányai kedvenc karakterét. A lányok 2 és 6 évesek, és mostanában a legkedvesebb számukra ez a nagyon szép kis Disney hercegnő.
Bevallom, mivel a gyermekeim már felnőttek, nem ismertem Szófiát, de pótoltam ezt a hiányosságot, és megnéztem néhány epizódot a rajzfilmből. Ez lett a kedvencem…:
Babakészítési szempontból több kihívást le kellett küzdenem, illetve olyan szempontokat is figyelembe vennem, amiről a megrendelőt is meg kellett győznöm.
Én főként waldorf jellegű babákat készítek, híve vagyok annak, hogy a gyerekek egészséges testarányú babákkal játsszanak (pl. a Barbi nem az…), ezért nem követtem a rajzfilmben látható figura arányait. Ha megnézzük, picike, nagyon karcsú test, hatalmas fej, óriási szemek, nem egy egészséges óvodáskorú gyermek arányai, bár a rajzfilmben valóban mutatós.
A babák testéhez egy híres külföldi babakészítőtől korábban vásárolt szabásmintát használtam (Vanda baba is ez alapján készült, nagyobb méretben).
A következő dilemma az anyagválasztás volt. Kicsi gyerekek fognak játszani a babákkal, nem szabad, hogy gyűrődjön az anyag, és legyen tartása, hiszen a hercegnő szoknyája szép harang alakban áll. És az is jó lenne, ha színben közelítene az eredetihez. A beszerző körutamon ezeket a szempontokat kellett figyelembe vennem. Végül, az alsószoknyához keményebb, halványsárga pamut lepedővászont, a felsőruhához világos lila műszálas vásznat választottam.
A rajzfilmben a hercegnő ruháját nagyon sok gyöngy díszíti, ami egy babaruhára felvarrva nem lenne biztonságos pici gyermekek esetén. Ezért a gyöngyöket farkasfoggal helyettesítettem. Ezzel teljesen biztonságossá, gyerekbaráttá alakítva.
Gyöngy egy helyen, a hercegnői diadémban található. Nem tudtam semmivel sem úgy pótolni őket, hogy a diadém hercegnői, csillogó legyen. Ezeket a gyöngyöket damil cérnával sokszorosan erősítve varrtam fel, hitem szerint nem fognak gondot okozni, nem tudja a kicsi lány lerágni, lenyelni. Azért felhívtam rá az anyuka figyelmét…
És most lássunk néhány részletet a babákról:
A babák 40 cm magasak, tiszta, kártolt gyapjúval töltöttem őket. Szemük, szájuk hímzett, orcájukat bordó színű méhviasz krétával színeztem, ahogy a waldorf pedagógia is javasolja. A babák haját kevert szálas (gyapjú-műszál) fonalból készítettem, horgolt alapra. A babákon nincs cipő. Ez a megrendelő kérése volt, elkerülendő a konfliktusokat a leesett, elveszett cipőcskék miatt… (Bevallom, az egyik babának horgoltam egy cipőt, de csak a fényképek kedvéért. A bejegyzés vége felé a linket követve az Albumban azok a képek is megtekinthetők.)
A ruhák közül először a baba bugyiját készítettem el, csipkés, rugalmas pamutanyagból, derekára fodros gumi került. Szépen rásímul a baba kerek popsijára. Az alábbi képen látható, hogy a babának térdet is kialakítottam.
Ezután az alsószoknyát varrtam meg. 80 cm széles anyagot beráncoltam, majd ezután a derekára, belülről egy rövidebb, ráncolt anyag is került, hogy kitartsa a szoknyát, elősegítve, hogy harang alakú legyen a végeredmény. A szoknya derekát ferdepánttal szegtem, hátul franciakapoccsal záródik. Így az apró kezek is könnyen fognak boldogulni vele. Az alsószoknya aljára színes szalag került. Ezt a két babánál különböző színekkel készítettem, hogy könnyebben különböztessék meg a lányok a babáikat.
A ruha jellegzetes mintáit textilfestékkel festettem az anyagra. Ez új technika számomra, nem dolgoztam még ezzel. A mintát a megfelelő méretnek megfelelően körzővel papírra megrajzoltam, majd vastagabb műanyag fóliára – spirálozó fedőlapjára – vékony permanens filctollal átrajzoltam, és sniccerrel kivágtam. Az anyagra szorosan fektetve (és cellux-szal ráragasztva erős sörtéjű ecsettel, a minták szélétől kívülről befelé megfestettem. Sajnos száradás után eléggé elhalványult, ezért kétszer-háromszor is át kellett festenem, hogy jól látsszon. A képen látható festéket használtam, Kecskeméten nem káptam más félét. A festéket nem hígítottam. Így utólag elgondolkodtam rajta, hogy lehetséges, hogy ha gyenge ragasztósprai-vel az anyagra ragaszthattam volna a sablont, akkor talán precízebb lett volna a végeredmény. De mivel újra és újra át kellett mennem a mintákon, lehet, hogy így volt a legcélravezetőbb. Ha esetleg valaki tud nekem ajánlani jobban fedő textilfestéket, annak nagyon örülnék…
A hercegnő szoknyáján sok apró gyöngy is látható. Ezeket is festéssel helyettesítettem, egy stílfésű fém nyelével pöttyögettem tele a szoknya felső részeit.
Száradás után meleg vasalóval fixáltam a festett mintákat. A leírás alapján 40 °C fokon mosható.
Érdekes kihívás volt még a ruha záródásának megoldása, hogy a gyerekkezek is könnyen öltöztessék. Mivel hátul is van egy szoknyablokk, azt találtam ki, hogy a hátsó blokkot félbevágom, és a szoknya felső részéhez leengedem a cippzárt, amivel a ruha záródik. Kicsit komplikált volt összehozni, de végül sikerült. Így könnyen lehet a babát vetkőztetni.
A babaruhán a gyöngyöket farkasfoggal helyettesítettem, a biztonság kedvéért. Így kényelmesebb is játszani, aludni a babákkal, ha ráfekszenek a gyerekek, sem nyomja meg őket semmi.
Az utolsó kihívás a diadém elkészítése volt. Szerettem volna, ha mutatós, és egyben biztonságos is lenne. Akkor se essen le a baba fejéről, ha együtt alszik a gazdájával, vagy épp a játék hevében a baba fejreáll… Ezért a következőt találtam ki:
Méteráru boltban találtam olyan csillogó, felvarrható díszt, amely strasszos rombuszokból áll, közepén gyönggyel. Ezekből hármat enyhén meghajlítva pont jónak ígérkezett a diadémra. A diadém alapját horgoltam, majd a díszt szorosan, több soron rávarrtam. Ezután a dísz alatt színben passzoló tekla gyöngyökkel egészítettem ki a fejdíszt. Ezeket vékony damil cérnával varrtam fel, nagyon erősen, többször átvarrva.
Végül horgoltam egy hajpántot, melyre rávarrtam a fejdíszt. Így szépen áll a babák fején, nem esik le, viszont, ha szeretnék, könnyen levehetik, akár koronaként is a baba fejére rakhatják.
Szófia hercegnőkről nagyon sok jó fotó készült, ebben a bejegyzésben csak néhányat van módom megmutatni. Ha megnéznéd a többit, kattints IDE! (új ablakban nyílik)