Mindig is imádtam a pipacsot, és tudom, hogy sokan vagyunk így ezzel. Csodás szín, légies, de erőteljes látvány. Törékeny, mégis erős. A legfeltűnőbb tavaszi vadvirág, amit mindig észreveszünk az út szélén, és hevesen mutogatjuk az utastársainknak, vagy épp lefotózzuk, hogy az otthoniak, vagy a barátaink is lássák!
Ezért nem csoda, hogy ezt a virágot választottam az új műhelyem függönyének elkötőjére.
Régóta terveztem, hogy készítek egy stílusos elkötőt a függönyömre, de sokáig nem volt használható ötletem. Mígnem egyszer, pakolászás közben kezembe akadt az a hímezhető szalag, ami már évek óta várakozott a készletemben.
Hirtelen világos lett, ebből készítem az elkötőt! A fő nehézséget az okozta, hogy mindössze 15 szem széles a hímezhető rész, ezért olyan kerszteszemes mintát kellett találnom, illetve terveznem, ami elfér ezen a keskeny szalagon.
Egy régi keresztszemes magazinban kutattam a pipacsos minták után, végül találtam egy aprócskát, amit alaposan át kellett alakítanom, hogy alkalmas legyen a szalagra.
Az egyik végére került két kinyílt virág két kis bimbóval. A szalag többi részére pedig bimbók, szépen sorban. Ez utóbbiakat is én magam terveztem. Már jó néhány hete elkészültem a tervezéssel, és a hímzéssel (két estémet töltötte ki). Akkor még nyoma sem volt annak a pipacs dömpingnek, amiben a sok eső és a kellemes meleg nyomán idén május végétől gyönyörködhettünk.
Ezen a képen láthatod a kézzel rajzolt terveimet. A hímzéskor a színnel kicsit “csaltam”, hiszen a pipacs élénk piros, viszont a függönyömhöz nem illett ez a szín. Ezért a piros helyett sötét és közép rózsaszínt választottam, így az elkötő színei harmonizálnak a függöny és a tapéta mintáinak színével.
A hímzés készen lett. A szalag végeit behajtva leöltögettem. Már csak alkalmassá kellett tenni arra, hogy a függönyt megtartsa.
Én így készítettem az elkötőt:
Úgy döntöttem, mágnessel oldom meg a záródását. Ehhez elkötőnként 2-2 db lapos, erős korongmágnest használtam. (A mágneseket még korábban, a neomagnet.hu oldalon vásároltam, ilyen mágneseket szoktam használni a szoptatós demóbabáknál bizonyos célokra…)
Kellett még ragasztófátyol (mindkét oldalon ragasztós, vasalható textilragasztó), és egy vékony textil szalag, amely nem foszlós anyagból készült, hogy ne kelljen szegni. Igazából, egy egyszerű fehér pamutvászon is elegendő lett volna, ha cikk-cakkal körbeszegem.
A ragasztófátyolt rávasaltam a textilszalagra, mely hosszabb volt, mint amennyi a hímzett szalaghoz szükséges. Levágtam a megfelelő hosszúságúra, a leeső részből vágtam négy akkora darabot, amely a mágneseknél nagyobb.
Kijelöltem a mágnesek helyét, majd a levágott darabokat rávasaltam a mágnesekkel együtt a megfelelő helyre, de csak a szalagok egyik végén.
Néhány öltéssel, fehér cérnával körbe varrtam a mágneseket, hogy biztosan a helyükön maradjanak.
Ezután a másik mágnest a hímzett szalag másik végére is odaillesztettem, gondosan ügyelve a polaritásra(!!!). A másik mágnesre is lávasaltam a rögzítőt, majd körbeöltögettem.
Ezután már nem maradt más, mint a hosszú tesztilszalagot rávasaltam a felmágnesezett hímzett szalagok hátuljára.
Ezzel elkészült a függöny elkötő.
Már csak egy dolog van hátra, az elkötőt a falhoz kell rögzíteni. Pici tiplivel egy becsavarható fém karikát fogok a falba tenni a megfelelő helyre, majd ehhez kötöm az elkötőt. Ez még várat magára…