Különleges kéréssel keresett meg egy Hölgy az előző hetekben. Egy kedves barátjuk 70. születésnapjára szerették volna elkészíttetni a nagy horgász figuráját. Főkukaccal, vödörrel, halacskával. Imádom az ilyen kihívásokat, ekkor kiléphetek

Waldorf jellegű babák kategóriája.
Különleges kéréssel keresett meg egy Hölgy az előző hetekben. Egy kedves barátjuk 70. születésnapjára szerették volna elkészíttetni a nagy horgász figuráját. Főkukaccal, vödörrel, halacskával. Imádom az ilyen kihívásokat, ekkor kiléphetek
Szandra, a Pécsen tanuló orvostanhallgató lány most végezte a 9. sikeres szemeszterét. Tehát, már ötödéves. Akkor kerültem Vele, illetve édesanyjával kapcsolatba, amikor az első félévét végezte. Akkor készült az első
Waldorf baba tanfolyamot tartottam a hétvégén Kecskeméten, az otthonomban. Most öt hölgy tisztelt meg a jelenlétével és a figyelmével. Szombat reggel kilenctől este 7-ig dolgoztunk, s másnap reggel folytattuk. A
Az év egyik legforróbb hétvégéjén, 2018. augusztus 4-5-én tartottam a legutóbbi waldorf baba készítő tanfolyamot. Klímaberendezés (még) nincs nálam, így ventillátorokkal igyekeztünk enyhíteni a kánikulán. Hatan jöttek el hozzám az
Szandra, az orvostanhallgató, aki imádja a babákat, ezért édesanyja minden sikeres szemeszter végén meglepi egy új Gledita babával. A babák a hónapok neveit viselik sorban… Így történt most is, elkészült
Kis létszámmal, de nagyon jó hangulatban zajott az elmúlt hétvégén a Gledita Kreatív waldorf baba tanfolyama Kecskeméten, az otthonomban. Két hölgy jött el hozzám, és nagy odafigyeléssel és alázattal vettek
Szandra orvostanhallgató és napokban végezte a hetedik sikeres egyetemi félévét. Ezúton is szívből gratulálok Neki! Édesanyja most is, mint eddig mindig már jó előre megrendelte a “Medika projekt” következő babáját. Az
Szeretném bemutatni az idei első Gledita babát, aki Zsuzsa egy éves pici unokájának játéka lesz. A baba testét egy Gledita tanfolyamon készítettem, rajta mutattam be a tanítványaimnak a waldorf baba
2017 év végén, mint máskor is, összegeztem az évben készült alkotásokat és tanfolyamokat. Szép számok jöttek ki, ami nagyon boldoggá tett, hiszen nagyon sokan az én tevékenységem által tanultak meg
Az idei téli ünnepekre, Mikulásra és Karácsonyra több waldorf jelegű öltöztetős babát rendeltek tőlem. Ez a blogbejegyzés ezekről a babákról szól. Nagyon szeretem ezeket a waldorf babákat, hiszen év közben
A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...
Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.