shadow

Waldorf baba tanfolyam – 2017. augusztus

Nahát, ilyen meleg nyárra nem is emlékszem, pedig jó néhány év van a hátam mögött… S a meleg nyár legizzasztóbb hetének végén, 2017. augusztus 5-6-án rendeztem meg a legújabb waldorf baba készítő tanfolyamot. Már jónéhány hónapja lehetett rá jelentkezni, és heten meg is tették. 2-2 hölgy együtt jelentkezett, így kedvezményt kaptak az oktatási díjból. Mindnyájan messziről érkeztek, és volt köztük egy 7 hónapos várandós kismama is. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy a szélsőséges időjárás ellenére eljöttek hozzám erre a hétvégére. A “szenvedésünkön” ventillátorokkal, és hideg limonádéval, vizes törölközőkkel igyekeztem enyhíteni.

A menetrend a szokásos volt: szombaton 9-kor kezdtünk, és este 7-ig dolgoztunk a babánk fején, testén, majd a haján. Vasárnapra a haj befejezése, majd a ruha megvarrása maradt, így kora délután zártuk a tanfolyamot. Elmondhatom, hogy mindenki jól érezte magát, és elégedett volt az eredménnyel. Nagyon megtisztelő volt, amikor többen elmondták, hogy azért jöttek el ilyen messziről, azért választották egy közeli tanfolyam helyett mégis a Gledita Kreatív tanfolyamát, mert itt készülnek a legszebb babák! És tényleg, sok időt töltünk a baba, különösen a fej elkészítésével, hogy mindenki megtanulhassa a mesterfogásokat.

A tanfolyamról készültek fotók, melynek albumát ITT találod.

Ha jönnél Te is tanfolyamra, vagy rendelnél részletes Gledita oktatóanyagot és alapanyagot, akkor itt találod a választékot.

Készítettem egy rövid videót a tanfolyamról:

One comment on “Waldorf baba tanfolyam – 2017. augusztus

  1. Boro

    A nagy meleg ellenere is erdemes volt belevagni a …..babaanyagokba es a tanfolyamba! 🙂
    Elso nap igazi kihivas volt estig ulni a babak folott, de nem lehetett abbahagyni! A kezeim kozt formalodo es egyre elettel telibb alakot olto baba latvanya legalabb olyan izgalmas volt, mint a hasamban erezni mar 7 honapja a kisteso fejlodeset.
    Edit pedig igazan kitett magaert, es lelkiismeretesen felugyelte, segitette a szivunknek tetszo babalanykak megszuleteset!
    Koszonjuk! 🙂

Hozzászólás a(z) Boro bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az online fizetést a SimplePay by OTP biztosítja.
OTP Mobil Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.
Cg.: 01-09-174466

További információk a SimplePay online fizetésről.

A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.

Bezárás