shadow
GLEDITA KREATÍV > Újdonságok, blog > Gledita baba > Karácsonyi waldorf babák – 2016

Karácsonyi waldorf babák – 2016

Lassan eljön a Jézuska, és ma végre az utolsó karácsonyi Gledita waldorf baba is ejutott új családjához.  Az öltöztethető hajasbabák mind mások, mindnyájan külön egyéniségek, lélekkel felruházva, ezért megérdemelnek egy közös megemlékezést. A rendelt manóbabákról nem készítek bejegyzést, mert lényegében nem különböznek a többitől.

1. Az első baba: Anikó babája

37 cm magas, gyapjúval töltött kis szépség. Virágos ruhát, és bugyikát kapott. Anikó kérésére szemöldököt és pici szempillákat is hímeztem neki. Egy két éves kislány karácsonyfája alatt vár majd új gazdájára és a sok közös játékra.

aniko-babaja-montage

 

2.  Anya és Apa – babapár egy három éves kislánynak

Szilvi azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy olyan babákat készítsek nekik, amelyek hasonlítanak rá, és a Férjére. Három éves kislányuknak szánták Karácsonyra. Én először hárítani akartam a kérést, hiszen “Mini-me babákat”, realisztikus babákat (még) nem készítek (Az inkább a Mahinárium profilja), de Szilvi megnyugtatott, nem szükséges akkora hasonlóság.
A férje sokkal magasabb, mint ő, erősebb testalkatú, aki szeret inget és farmert hordani. Így a lány baba mediterrán színű testanyagból készült,  38 cm magas, a fiú baba natúr színű, 42 cm magas lett. Mindkettőt gyapjúval töltöttem. Nem kell aggódni, a gyapjús babák is jól tisztíthatók.

A lány baba piros ruhát, csipkés bugyikát és kék kabátkát kapott. A fiú baba számára farmer nadrágot és kockás kék inget varrtam. Mindkettő ruháját horgolt cipővel egészítettem ki.

anya-apa-montage1

anya-apa-montage2

anya-apa-montage3

3. baba – Rita babája

Rita másfél éves kislánya számára rendelte ezt az egyszerű kis waldorf babácskát. A baba 38 cm magas, gyapjúval töltött. Pink-rózsaszín ruhácskát, csipkés bugyikát és horgolt hajpántot készítettem neki. Prágába utazik majd új családjával az Ünnepek után.

rita-babaja

Ezek a babák mind waldorf baba technikával készültek. A waldorf baba készítést tanítom is, rendszeresen vannak tanfolyamaim Kecskeméten, illetve a távol élők digitális, PDF formátumú rendkívül részletes oktatóanyagból is megtanulhatnak babát készíteni. Több féle hajtechnikát és 13 féle ruhát is készíthetnek az oktatóanyagaim alapján. Mára több száz elgedett tanítványom viszi hírét a Gledita Kreatívnak.

Kattints ide, és tájékozódj arról, hogy mennyi mindenben állok rendelkezésedre! Várlak szeretettel.

Ha Te magad nem szeretnél babát varrni, rendelhetsz is tőlem babát. Írj nekem e-mailt! A címet megtalálod az oldal alján…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az online fizetést a SimplePay by OTP biztosítja.
OTP Mobil Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.
Cg.: 01-09-174466

További információk a SimplePay online fizetésről.

A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.

Bezárás