shadow
GLEDITA KREATÍV > Újdonságok, blog > Alkotás gyerekekkel > Húsvéti készülődés gyerekekkel – leírások

Húsvéti készülődés gyerekekkel – leírások

2018. március 20-án immár negyedik alkalommal ért az a megtiszteltetés, hogy rész vehettem a Duna TV Család-barát műsorában, mint “kreatív szekció”, az Ötletsarok műsorrészben. Ebben az adásban óvodások is szerepeltek egy gyermeklemez promóciójában, s nekem az volt a feladatom, hogy ezeket a négy-öt éves kislányokat foglalkoztassam a műsor során a Húsvét jegyében.

Mivel előre nem ismertem a gyerekeket, ezért több dologgal készültem, amit részben az internen található blogokból, részben saját tapasztalataimból merítettem. Úgy gondoltam, hogy itt összefoglalva ismertetem a műsorban készült, illetve a Húsvéthoz kötődő alkotásokat. Szerencsére a lányok nagyon nyitottak, lelkesek és együttműködők voltak, a kezdeti félénkséget is levetkőzve mindenbe belekóstoltak, amivel készültem.

  1. Pom-pom csibe késztése

Hozzávalók:

  • sárga fonal,
  • ragasztó,
  • olló,
  • fekete karton,
  • lyukasztógép,
  • narancs színű filc anyag (vagy papír),
  • vastag karton a tekeréshez.

Elkészítése:

  •  Vágjunk le a kartonból egy 5 cm X 15 cm nagyságú téglalapot, és a közepét (ne végig) hasítsuk fel. A hasíték két végére készítsünk 1-1 nagyobb lyukat.
  • Tekerjünk rá jó sok fonalat (minimum 60-70 tekerés).
  • Vágjunk le egy 20 cm hosszú fonalat, majd dugjuk át a vágás végén lévő lyukakon (ld. kép). Csomózzuk szorosra a másik oldalon. 
  • Vágjuk fel a fonalat a karton hosszanti oldala mentén mindkét oldalon, majd bújtassuk ki a pom-pomot a papírból. Mi a gyerekekkel csak ilyen “egy emeletes” csibét készítettünk, de ha nagyobban szeretnél, ugyanezt a műveletet végezd el egy 4 cm széles kartonnal is. A nagyobb lesz a pocakja, a kisebb a feje. A megkötőket összecsomózva egymáshoz rögzíthetjük a két pom-pomot.
  • A szemeket fekete kartonból lyukasztógéppel vágtam ki. A csőröt és a tarajat pedig narancs színű filcből. Ez papírból is készülhet. Papírragasztóval rögzítettük a csibére a szemeket, csőrt és tarajat.
  • Ha szeretnénk, gémkapcsot széthajtva és beleszúrva a pom-pomba lábacskát is készíthetünk a csibének. Ezt még fonallal is körbetekerhetjük, így még szebbé tehetjük. Ezt megmutatni sajnos nem volt idő a műsorban.
  • A fonal elcsomózásához és felvágásához segítséget nyújtottam az ovisoknak, mert nem mertem a kezükbe adni a nagy, éles szabóollót, a papírvágó olló pedig sajnos nem vágta a fonalat.

A pom-pom készítésére számtalan más módszer is van, ha érdekel, keress rá nyugodtan a Google segítségével 🙂


2. 3D-s tojás készítése papírból

Ez a technika remekül fejleszti a gyerekek kézügyességét, mert a tojás kivágásához kell használniuk a finommotorikus mozgásokat. 

A technikát ezen a weboldalon találtam, nekem csak adaptálnom kellett az ovisokkal való munkára. Tőlük nem várhattam, hogy több papírt egyszerre vágjanak, ezért vettem színes A4-es papírokat, melyek kb. a nyomtató papírral egy minőségűek, és egy sablont nyomtattam rájuk. Ezután szétvágtam a papírokat négyfelé, hogy a gyerekek szabadon válogathassanak a színekből.

A sablont innen letöltheted!

Elkészítése: 

  • 5 féle színből egy-egy tojást kivágunk
  • összeillesztjük, majd együtt hosszanti irányban félbehajtjuk
  • A hajtáson tűzőgéppel két helyen megtűzzük. (ebben segítettem az ovisoknak)
  • Arányosan széthajtogatjuk, hogy megkapjuk a 3D tojás formát
  • Tűbe cérnát fűzünk, majd a tűzés alatt átbújtatjuk a tojás közepén, ezzelakasztót készítünk a tojásnak. Nagyon mutatós, egyszerű dísz!

Nagyobb gyerekkel, vagy felnőttként készítve meggyorsíthatjuk a műveletet, ha a tojásokat több színből egyszerre vágjuk ki. Érdemes a papírt előtte összetűzni, hogy ne csússzon szét vágás közben.


3. Húsvéti tojás színező

A harmadik alternatíva, amit a gyerekeknek kínáltam, egy húsvéti tojás színező volt. Talán nincs is olyan gyerek, aki ne szeretne színezni, és ez most is kiderült, hiszen nagy örömmel vettek részt benne. Vittem színes ceruzákat és filctollakat is, ezeket használták.

Semmit sem erőltettem rájuk, a félénkebb kislányok a színezéssel kezdték a közös munkát, majd, amikor azzal elkészültek, készítettek csibét és papírtojást is. A másik két leányka pedig éppen fordítva, a végére hagyták a színezést. Ez nagyon jó volt nekem is, mert egyszerre egy gyerekkel kellett foglalkoznom.

A Színezőt PDF formátumban innen letöltheted!

 


4. Patchwork tojás

A műsorban néhány mozdulatot mutattam a patchwork tojás készítéséből, melyet itt is megmutatok. Sajnos, részleteiben kifejteni a témát nem volt mód, pedig ez a látványos technika többet megérdemel. 

Hozzávalók:

  • Hungarocell tojás -sok méretben kapható
  • jól fogó golyóstoll, vagy filc
  • tapétavágó kés (sniccer)
  • vékony fém eszköz, pl. körömreszelő
  • színes textilek
  • szalag vagy zsinór

Elkészítése:

  • Felrajzoljuk a tojásra a mintát, amit kiválasztottunk. Ha nem rudalmas textillel dekorálunk, akkor érdemes kisebb blokkokat választani. Ha rugalmas textillel dolgozunk, akkor nagyobb felületet is beboríthatunk vele ráncok nélkül.
  • Tapétavágó késsel (sniccer) 1 cm mélyen bevágjuk a tojást a vonalak mentén.
  • Levágunk a textilből a felületnél fél-fél cm-rel szélesebb csíkot, és a körömreszelővel (vagy a sniccer tompa élével, vagy vékony csavarhúzóval) belenyomkodjuk a textilt a résekbe, majd ollóval körbevágjuk. A maradék kilógó részeket szintén belenyomkodjuk a résekbe. Így teszünk a többi blokknál is.
  • Ezen a képen, itt balra különböző dekorált hungarocell tojások láthatók.

    A 7-8. tojáson rugalmas anyagot feszítettem a tojásra úgy, hogy csak  hosszanti irányba vágtam fel a tojást, majd virágokkal, szalaggal díszítettem.

    Az 5. tojáson szerepelnek keresztszemesen hímzett blokkok. Ezeket előzetesen meghímeztem. A tojást előzetesen megteveztem, és az adott blokkoknak megfelelő méretű hímzést választottam.

    A 10. tojás műanyagból készült, horgolt díszítéssel.

    A 11. tojás szintén behorgolt hungarocell tojás, melyet azután hímeztem virágokkal.
  • A Család-barát műsorban a gyerekekkel nem készítettem ilyen tojásokat. A lányok azonban nagyon szerettek volna hasonlót készíteni, ezért virágos szalagokkal dekoráltak kisebb méretű hungarocell tojást úgy, hogy minden virág közepébe 1-1 rövid dekor gombostűt szúrtak. A bejegyzés legfelső nagy képén látszik néhány ilyen tojás…

Ha ez a technika mélyeben érdekel, az interneten találsz számtalan részeletesebb leírást, Youtube videót, Pinterest képet. Keresd a patchwork tojás, patchwork egg címszavakat!


Végül egy kis dekorációs öltlet, amit a stúdióba is vittem: nyuszifül hajráfot készítettem a babáimra. Így remek húsvétváró dekoráció válhat a babákból.

  • Két féle anyagot használtam, jelen esetben sötétbarna filcet, és halványsárga filc-szerű anyagot.
  • A barnából körben kb. 3 mm-rel nagyobb fület vágtam, mint a világosból, majd egymásra fektetve varrógéppel körbevarrtam, csak alul maradt nyitva.
  • Vékony drótból a képen látható formát hajlítottam a füleknek megfelelően.
  • A műsorra nem sok időm volt készülni, ezért itt abba is maradt a dolog, de lehetett volna még anyaggal bevonni a hajráf íves részét, és ráöltögetni a fülecskéket. Ez most elmaradt, viszont ebben az állapotukban is jól mutattak a Duna TV stúdiójában. 🙂 

A fülecskékből két darab készült, egy fiú és egy lánybabára. (ld. lent!)

Ezt a technikát lehet használni gyerekfejre készülő fülecskékhez is, akkor azonban mindenképpen szivaccsal borítsuk és textillel vonjuk be a hajráfot, hogy kényelmes viselet legyen a gyerekeknek!

A drót segítségével meghajlíthatjuk a fülecskéket, nagyon mókásan be lehet így állítani.

A képen látható babák testének, hajának, ruháinak elkészítési leírásai és a babakészítő alapanyagok EZEN az oldalon találhatók!

A nyuszikák elkészítésének leírása, alapanyagai EZEN az oldalon találhatók!

Macikát is készíthetsz ajándékba kicsiknek és nagyoknak. A macik elkészítésének leírása és alapanyagai EZEN az oldalon találhatók!

A babák és macikák készítését tanfolyamon is tanítom, ezekről ITT tájékozódhatsz!


A Család-barát műsor felvétele 2018. május 20-ig  ezen a linken megnézhető. Két blokkban szerepeltem: 21:17-től és 1:19:10-től

A szerepésről készült TV felvételből kiemeltem néhány pillanatképet, melyeket ITT NÉZHETSZ MEG.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az online fizetést a SimplePay by OTP biztosítja.
OTP Mobil Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.
Cg.: 01-09-174466

További információk a SimplePay online fizetésről.

A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.

Bezárás