Mióta beindultak a tanfolyamaim, nem jelentem még meg komoly eseményen, ezért most úgy döntöttem, hogy részt veszek a Kecskeméti Foltvarró Találkozón. Olyan kreatív alapanyagokat vittem, amit nem lehet

Mióta beindultak a tanfolyamaim, nem jelentem még meg komoly eseményen, ezért most úgy döntöttem, hogy részt veszek a Kecskeméti Foltvarró Találkozón. Olyan kreatív alapanyagokat vittem, amit nem lehet
Újabb kreatív hétvégén vagyunk túl. Waldorf baba készítő tanfolyam volt nálam, öt ügyeskezű hölgy jött el hozzám, hogy megtanulja a babavarrás fortélyait. Szombaton 10 órakor kezdtünk. A múltkorihoz hasonlóan az
Nagyszerű baba készítő tanfolyami hétvégén vagyunk túl. Három ügyeskezű hölgy látogatott el hozzám az ország három sarkából (Dombóvárról, Salgótarjánból és Szegedről), hogy megtanulják a waldorf baba készítés alapjait, és a
Ma egy nagyszerű waldorf baba készítő tanfolyam második napja zajlott Felsőpakonyban, ahol helyi szervezésben hat kedves és ügyeskezű Hölgy varrta szebbnél szebb babáit. Volt várandós kismamánk, akinek nagyobb kislánya már
Ma ért véget a két alkalmomból álló (2015) augusztusi waldorf baba tanfolyam. Bár először úgy volt, hogy többen leszünk, későn derült ki, hogy az első alkalom (augusztus 8.) rendkívüli munkanap,
Mi a legtöbb, amit a gyermekednek ajándékozhatnál? Te magad! A kezed munkája, a szereteted, az időd, az odafigyelésed! Ezt a legjobban egy saját kézzel varrt baba formájában teheted meg! Most
Mint minden évben, idén is május első hete a Születés Hete, melyen országszerte számos rendezvény várja a várandós vagy kisbabás anyukákat. Kecskeméten a Baba-Mama Klubhoz kapcsolódva kaptam meghívást, hogy mutatkozzam
A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...
Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.