shadow
GLEDITA KREATÍV > Újdonságok, blog > Tanfolyamok, rendezvények > Waldorf baba készítő tanfolyamok > Waldorf baba készítő tanfolyam – 2016. szeptember

Waldorf baba készítő tanfolyam – 2016. szeptember

Ismét egy szuper, kreatív hétvégét tudhatunk a hátunk mögött. Lezajlott a legújabb Gledita Kreatív waldorf baba készítő tanfolyam.

Ezúttal öt hölgy jelentkezett. Négyen Kecskemétről, illetve a közvetlen közelből, egy hölgy viszont nagyon messziről, 700 km-ről, Erdélyből érkezett. Ez nagyon megtisztelő számomra, hogy ilyen távolságról is eljött és megtisztelt a bizalmával.

Szombaton 9 órakor kezdtünk. Először, mint mindig a 38 cm magas babánk fejét készítettük el,mely el is tartott délig. Ezután ebédeltünk, majd a baba testével folytattuk. Nagyon jó hangulatban teltek az órák. Még arra is jutott időnk, hogy elkezdjük a baba hajához való horgolt alapot elkezdjük, valamint kiválasszuk az anyagokat a babák ruhájához. Házi feladatot is kaptak a lányok, be kellett otthon fejezni a horgolt sapkaalapot, és megkértem őket, hogy a kiválasztott anyagokra rajzolják be a ruhácska szabásmintáját.

Ezt szépen meg is tették, így másnap reggel folytathattuk a baba frizurájával. Két féle technikát mutattam a lányoknak. A hajazás után a baba ruhájával folytattuk. A baba ruhájának varrásához bizony szükségesek bizonyos alapismeretetek és tapasztalat a kézi és gépi varrás területén.

A tervezett programot délután fél kettőre fejeztük be, majd fényképezkedtünk és bezártuk a tanfolyamot. Mindenki mosolyogva, teljes elégedettséggel vitte haza a babácskáját, s volt olyan részvevő is, aki a következő, waldorf manó tanfolyamra is jelentkezett.(2016. október 15.)

A tanfolyamról sok képet láthatsz (a lenti képeket is nagyban), ha IDE kattintasz!

Szeretnéd Te is megtanulni a waldorf baba készítést? Ajánlom figyelmedbe a Gledita Kreatív Füzeteket, alapanyagokat, amelyekkel könnyedén elsajátíthatod a babakészítést. Kérd Karácsonyra a waldorf baba készítő ajándékcsomagot, melyben megtalálod CD-n az oktatóanyagot, sok extrával, benne vannak a babakészítés speciális alapanyagai is, s mindezt olyan dobozban kapod, melyből babaágyat készíthetsz a készülő baba számára! Gyere, nézz körül a babakészítő oldalon!

Újabb waldorf baba készítő tanfolyam időpontja még nincs kitűzve, de lesz október 15-én waldorf manó késztő tanfolyamés maci varró tanfolyam október 1-én. A maci varrásra hamarosan lehet jelentkezni!

Novemberre tervezek újdonságot is, ami még titok… 🙂 

Iratkozz fel az Értesítőre, és tájékoztatlak az időpontokról, újdonságokról!

wb-tanf-2016-09-10-11-montage-1 wb-tanf-2016-09-10-11-montage-2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az online fizetést a SimplePay by OTP biztosítja.
OTP Mobil Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.
Cg.: 01-09-174466

További információk a SimplePay online fizetésről.

A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.

Bezárás